Sting - régen és ma

Amikor Tibor félrenézett lekaptam egy könyvet a polcáról.
http://www.polc.hu/konyv/sting/108221/ - ezt.

Egy unalmas, rosszul megírt könyv, azonban elgondolkodtatott dolgokról. Volt ez a Gordon Sumners csávó, kutyára átlagos volt, semmi extra, csak lazább ismerettségi körömben van legalább 5 ilyen kaliberű ember, amilyen ő volt 15-18 évesen. Ezzel nem azt mondom, hogy Sting gyenge, hanem azt, hogy vannak hozzá hasonló tehetségek szép számmal a világon. A karrierje is nagyon nyögvenyelősen ment, nem is igazán volt tehetséges semmiben, sőt, énekesnek mindenki rosszank tartotta, annál csak gitározni tudott rosszabbul.
És mégis. A karrier történetét ismerjük, ma is egy oylan ember, akihez nem kell kommentet fűzni, akármilyen kultúrkörben ejted ki a nevét.
De vajon mitől lett ő a Sting, a megasztár ( a szó jó értelmében) és miért nem tud innen elindulni valaki így? Vajon a történelmi háttér hátráltat minket? Vajon a nyelv? Vagy mégis volt benne valami olyan "extra" amitől el tudott indulni egy kisváros, közepes, vagy közepesnél rosszabbul élő családjából felfelé? A nyirkos londoni alagsori albérletből a toscana-i villa felé? A drámaian rossz és elhibázott házasságból kilépve, a kiskocsmákban pennykért adott koncertekből, a rendszeres drogozásból a Human Rights koncertek felé? A Citroen Dyane autóból a luxusautók felé?
Hasonlóan pl. Springsteenhez én azt gondolom, hogy azért tud ilyen lenni, mert onnan jött, ahonnan: a semmiből, a szürke hétköznapokból, a veszekedésből a szülőkkel, a testvérekkel, a haverokkal. Ezek a dolgok hozzátesznek az emberhez, persze ha belül fel tudja dolgozni és le tudja vonni a következtetéseket és a tanulságot. Ő le tudta. Lehet, hogy a könyv túloz, de ha csak részben igaz is a dolog, Stingnek az élete az első Police koncertig, az első lemezig olyan volt, amivel nem szivesen cserélne szerintem közülünk senki. Talán ott gyűjtötte azokat az impressziókat, amelyek aztán oylan dalokat eredményeztek, mint a So Lonely, a Fortress around your heart, az I burn for you. Ez utóbbi egyébként csak 86-ban jelent meg és lett siker, de már 75-ben megírta. A Last exittel játszotta is.
Érdekes valakinek végignézni az életútját, olyannak aki jutott valahová.

http://www.youtube.com/watch?v=FsGP-2miu_s

http://www.youtube.com/watch?v=3T1c7GkzRQQ&ob=av2n

Agy

http://www.youtube.com/watch?v=K9yXyy5FNRM

Ez szenzációs. Jó rajta röhögni, de az utolsó szóig igaz.

Én magam részéről megőrülök, amikor megkérdezik egy hallgatás során, hogy most mire gondolsz? Szerencsére akik körülöttem élnek és éltek (Szia Zsuzsa!) soha nem tennének ilyet. Ellentétben az előadó véleményével, nekem ritkán van, hogy nem gondolok semmire, azonban mások számára annyira lényegtelen és irreleváns dolgok, hogy nevetséges lenne, ha elmondanám.

Drágám, most mire gondolsz?

- Arra, hogy ha egy menetjavítót teszek a hengerfejcsavarhoz, akkor meg tudom-e húzni az előírt 35 Nm-re, vagy kiveszi a menetperselyt.

- Arra, hogy a sötétített üveg mögül lát ez a majom, vagy elém fog jönni?

- Arra, hogy megforduljak az autóval, vagy orral álljak be, mert ha lefagy az ablak reggelre, akkor nem tudok kitolatni...

- Arra, hogy milyen szépek a falevelek.

És semmire nem gondolni valóban jó. és nincs baj, ha az ember nem szól 30 percig. Ezt fontos lenne mindenki nek megjegyezni, szerintem.

Láz

Már a Hendikepnél szarul éreztem magam, de estére úgy rázott a hideg, hogy a fogam vacogásától nem hallottam az X-Faktorosok énekeit. Aki már élt velem pár évet ;-) az tudja, hogy nem szoktam magam sajnáltatni, siránkozni és kis meghűléstől ágynak esni, persze könnyű nekem mert már az idejét sem tudom mikor voltam lázas. De most bepótoltam. Nem is szoktam gyógyszert szedni, úgyhogy az esti adag Algopirin már megrémisztette a Babót, sürögni kezdett körülöttem, de leállítottam: ura vagyok a helyzetnek. Nem is gondoltam, hogy lázas vagyok, azonban a tény, hogy a kandallóban lobogó tűz mellett ülök és fázom elgondolkodtatott. Először az jutott eszebe, hogy a csajom krepp papír szalagokat csinált lángok helyett, amiket alulról ventillátorral fúj, hiszen nagy dekoratőr, de aztán megis megvilágosultam, hogy ez bizony láz. Fever. Szombat esti láz. Megettem egy egész Algopirint, megnéztem az X Faktort (Summer Sistersnek annnnyi) ittam egy forró teát és lefeküdtem, reggelre elfelejtem az egészet. hajnali háromkor arra ébredtem, hogy valami harkály kopogtat, de csak a fogam volt. Gondoltam kimegyek megnézni, hogy melyik ablakot (ajtót?) hagytuk nyitva, amitől 2 fok lett a lakásban, de csak gondoltam, mert felállni az ágyból szinte nem is bírtam.
Minden rendben drágám? kérdezte a feleségem, én kipróseltem egy nem túl meggyőző "persze"-t, csak inni megyek, mondtam. Hozzá nekem is fél pohár vizet! Hááápersze hozom, egy válás után az ember már nem mert ellentmondani a nőknek, ki tudja mi lenne belőle, hozom. Viszont annyira legyengültem, hogy nekiestem a falnak és kis robajjal nyertem vissza az egyensúlyomat.
Mivan, mivan, mi történ???? Semmi, csak megbotlottam ebben az izében, válaszoltam. Mint azt már mondtam 3 óra volt, de egy nőnek ennyi leírás nem elég. "Miben botlottál meg?" Most őszintén, nem mindegy, hogy az ember miben botlik meg hajnali háromkor? Rövid és könyörtelen volt a válaszom: A papucsomban. "Mert mindig széthagyod!" Hajnali háromkor kaptam ezt az életvezetési tanácsot vagy talán megrovást, nem akartam további párbeszédet, hoztam a vizet, ettem az újabb algopirint. Próbáltam keresni valami lázmérőt, de nekünk nincs lázmérőnk, csak mindenféle hipermodern eszközünk: egyiket seggbe kell dugni, a másikat fülbe, az egyik csipog, a másik zenél, tényleg mindenki megőrült ezen a bolygón???
Reggel sokkal jobban voltam, gyakorlatilag már lefagytak a végtagjaim, a fogaim elhullottak a vacogástól, és vékony jéghártya borította testemet. Kettesben indultunk el Zsófival Pilisre, maximumra állított utastér fűtéssel és összeszorított szájjal. Előtte még egy Algopirin benyel, azt hiszem ez egy nagyszerű placebolitikum, mert hiszek benne, mint a vezércikkben, de egy tizeddel nem csökkenti a lázam. Pilisen megkaparintottam egy igazi, higanyos hőmérőt, az Algopirin ellenére 39.6 C mutatott, ráerősítettem egy Rubophennel, fellendítem a gyógyszeripart pikk-pakk.
Át akartam menni a Kasáékhoz meginni az utolsó kávéjukat és beszélgetni a semmiről, hogy van-e semmi vagy nincs, meg mér' ilyen meg mér' olyan, de elméleti és gyakorlati akadályokba is ütköztem, úgyhogy ez elmaradt.
Felhívtam a Dokit, hogy mi bajom lehet és azon moslyosgtam, hogy én is kurvára szeretem, amikor felhívnak, hogy figyejjémán, a kettes henger nem megy és amikor gázt adok akkor csetteg és kicsit pöffent, mi lehet a baja? Baja egy város (hú, de gyenge! a szerk.) és ilyenkor én mindig azt szoktam válaszolni, hogy honnan a f@szból tudjam, se látnok, se telefondoktor nem vagyok a helyszíni diagnosztikát, a szemrevételezést semmi sem pótolhatja. De ő nem ilyen, azt mondta, hogy tartós tejet már nem éri meg venni, biztos dagad a bokám is, úgyhogy vegyek Cataflam-ot, mert az jó.
Persze nem vettem, mert közben meghaltam és már a pokolban égek, itt nincs patika, de legalább már nem fázom. A lázam 38.2 C, ezt már nem is érzem.

F1

Régen nagy Formula 1 rajongó voltam és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy láttam az utolsó pályán történő előzést 1985-ben, amikor Senna megelőzte Prostot.

Aztán kihagytam 20 évet és most úgy gondoltam megint megnézek egy futamot. na, persze ez így nem igaz, mert néztem, illetve próbáltam nézni közte is, de mindig elaludtam rajta.

A baj ugyanis az, hogy izgalmas autóversenyből egy szánalmas taktikai vetélkedő , jobb esetben egy kerékcsere ügyességi verseny lett. Unalmas, szánalmas majomkodás távirányított műhülyékel. Ilyeneket mondanak be a "team radio"-n More rain expected to come, azazhogy több eső várható, hátha nem veszi észre az a fucking crybaby, akit F1-es pilótának (repülő hol van???) hívunk. Aztán tényleg esni kezd és megvan a dráma. Víz van a pályán!!!!! Úrjézus, vizes a pálya, most akkor mi lesz? A majom ugy megy, hogy nem tudja az autót vezetni (ki nyomja a gázpedált, én????) és nekimegy a pályaszegélynek. Crasssshhhh! Érdekes, még a motorosok is tudnak két keréken vesrenyezni, de ezek a száguldó cikuszosok (a cirkuszból is a majmok) sajnos nem. Rosszul lát. Vizes a sisak. De azért úgy megy, hogy nekicsattam az előtte menőnek. Ezek a világ (V?) legjobb pilótái.

Kíváncsi lennélk, hogy mit szólnának egy motokrossz vesrenyhez ezek a szánalmas crybaby-k. Amikor az előtte lévő egy-egy gázadásnál az vödör földet szór a melledre, a szemüveg plexidre és ha kavicsos a pálya, akkor mintha géppisztollyal lőnének és a fáradt golyók kapnának telibe... vagy elkezd esni ez eső (nincs space car, nincs felvezetés, mégcsak villogó esőlámpa sem, ráadásul 2 kerék van és néha 40 versenyző) a por beleragad a szemüveg lencsén az esőcseppekben és esélyed nincs elendgedni a kormányt, vagy kiállni a boxba (műszaki depóba), mert akkor vége a dolognak, mint a botnak, nincs taktika, fél tankkal indulás, kiállsá, visszasorolás, mert ez majomkodás, és köze sincs az autóversenyhez. Ez egy kerékszerelő show, átkozottul sok pénzért.

Ezek még a space car tempóját sem tudták, még úgy s ütköztek.

Szánalmas majmok. 20 évig megint nem nézem.

X-Faktor

Én nagy dalverseny rajongó vagyok. Mert szeretem a zenét, mert szeretem az előadást, a kreativitást. A Megasztár most számomra lapos, de az X-Faktort mindig nézem.
Sajnos éppen az előbb esett kia kedvencem, Domokos Fanni, aki színt vitt az egészbe, akinek egyedi hangja volt és nagyon szerettem. Kipárbajozta a két műcsaj, de most nem ezért írok.
A mai műsor nem volt jó. Mint valami gyújtáshibás kispolszki, dadogott, rezgett, remegett és füstölt. Akkor leállt, kiszálltunk és átültünk egy hibátlan, tuningolt Porsche-ba, egy igazi, ízig vérig sportautóba, egy gázadásra felpörgött, csak annyi csúszott ki a szánkon, hogy húbaszdmeg.

Ez a Porsche Zséda , a vendégművész volt.

Mindenki nyökögött, szarozott és jött Ő, valami mini ruhában, gyönyörű mosollyal és úgy odab@szott, hogy zengett a stúdió. Csak egyszerűen, ahogy kell, semmi megcsináltság, semmi felesleges geg, semmi cécó, de amikor beleénekelt az arcunkba...hát az ott volt, nagyon.

Én nem vagyok egy nagy Zséda rajongó, mindig szerettem, de egy CD-m sincs tőle, persze sokat ismerek tőle, mindig tudtam, hogy szép nő, tudtam, hogy jó énekes, de most valahogy égbekiáltott a tehetsége. Talán a kontraszt miatt, talán a könnyedség miatt, de fantasztikus volt.

apacsapata2

A hosszú, időnként forró nyár után újra augusztus, közeleg a verseny, osztunk-szorzunk, cél: apa legjobb egyéni eredményét megdönteni. Ha nem is vagyunk nála gyorsabbak, de amíg mi megyünk addig ő pihen, többet tud teljesíteni. Bár ha visszagondolunk az előző egyéni utolsó köreire, annál azért csak gyorsabbak leszünk. Kikacsintgatunk baráti társaságunk többi csapata felé is, vajon ők mit teljesítenek? Látjuk, nagyon nyomják az edzéseket a Merkaptos lányok és a Mi5en, a díjazott váltós Kasáéktól meg eleve elvárható a jó eredmény, Pistiékről is feltételezzük a jót. Az életében először egyéniben induló Csabának pedig nagyon szurkolunk, és Móninak pláne, mert mi sejtjük (de tudni nem tudjuk), hogy mi vár rájuk.
Közös szállásunk felejthetetlen, csak Ace Ventura meg ne tudja, hogy ebben a vadászházban tartja
Kasa tanár úr, ironman, edző, leginkább futó, itt most remélhetőleg bátor biciklista a verseny előtti este a közös eligazítást és osztja ki az okosságokat és a piros-kék egyenpólókat résztvevőknek és szurkolóknak egyaránt. Az este már-már meghatóan csapatépítő, de mindenképpen romantikus, az országos vihar itt is elintézte a gyertyafényes vacsorát.
Anya ideges, még mindig nem tudja, pontosan hogy is lesz a leosztás a kis családi váltóban, semmi konkrét terv, de még egy pálcikaemberke se. Bezzeg a másik családi csapat, akinek a neve (és szellemisége) vészjóslóan hasonlít a miénkre, a Csak apa kedvéért biztos már az igazak és a tökéletesen felkészültek álmát alussza a neon zöld családicsapatpólójában. A neten még tavasszal kiszúrtuk, hogy apa, anya, három hasonló korú gyerekkel, akár mi is kitalálhattuk volna névvel indul a kategóriánkban. A rajtszámfelvételen rögtön észre vesszük őket, valahogy ők is tudták, kik vagyunk. Kedvesen köszöntjük egymást, őanyájuk megkérdezi ti is nehezen bírjátok a hétvégén egész napra eltűnök edzéseket, meg besegítetek picit apának? Egész aranyosak, nem? De miután miapánk közli, hogy jé, ezt a fickót ismerem, sokkal jobban nyomja egyéniben mint én, átfut anyán a gondolat (na tessék, még a gondolata is fut), oppá, háááát.....apára felépített csapatunk esélye vajon akkor mi a vetélytársnak érzett családdal szemben.
Végre eldöntjük (apa lediktálja) hogy váltjuk egymást. Felírjuk (a fejlámpa fényénél) egy papírra ki ki után jön és hány perc alatt teljesíti a távot. Úszás apáé, tervezett ideje a realitások közt marad (titok, de az biztos, hogy az úszólányokénál hosszabb, jól van na, úszott ő már hét egész hat kilométert is egybe, a háromhatvan bicikli és nyolcvannégy futás előtt, csinálja utána, aki tudja). Kerékpártáv első, hetvenöt kilométeres szakasza természetesen az övé, majd az első harmincötös kör Dórié, addig apa pihen, majd ismét nyeregbe pattanva lenyomja a másik kettőt. Mit jelent ez? Közös megegyezéssel anyának nem kell tekerni! Hurrá! Viszont ő indítja a futást két körrel, majd Fanni egyet, apa hármat egybe, Dóri, anya egyet-egyet, apa kettőt, Dóri egyet kap és az utolsó kör Veráé, akit persze nem hagyunk magára, anya kíséri. Így jön ki a tizenkét darab három egész ötös kör. Elméletileg. Még a sötétben előkészítjük másnapra a cuccokat. Aludni, azt kéne már, de álommanó csak Veránál bejáratos, aki tíz másodperc alatt szokott álomba zuhanni.. A nagylányok is végre elalszanak, anya pedig azon tűnődik a sötétben apa hol van. Lenn, az ebédlőben laptopon filmet néz (visszajött az áram?) éjjel egykor, gyere már aludni. Végre ágyban, de az alváson ez sem segít, amint a hajnali ötös ébresztőnél ez kiderül, apának nem kellett nagyon felébrednie.

egy családi ironman történet

HAJRÁ APA! HAJRÁ APA! Gyerünk, már nem sok van hátra (csak kábé huszonegy kilométer, az ötszörös ájronmennek és duplaájronmennek ez valószínűleg nem egy nagy távolság)! Bár azt állítják, hogy a hosszú távú triatlon, extrém-man avagy ironman egy röpke úszás, egy laza tekerés és ruganyos futás után a maradék félmaratonnal kezdődik
Ezt látjuk mi is, a négy lány, hogy most kezdődik a harc családunk férfitagja elméje, emésztőrendszere és izomzata közt, pedig nem is volt olyan röpke, laza és ruganyos az előző nyolc óra. Kóla, citromos jégkrém, a túlélőpont körönkénti masszírozása, a strandöltöző mellékhelyiségének többszöri látogatása és a lányok hangos, kitartó és féltő biztatásának segítségével apa végre befut a CÉL-ba (mi is a cél??? vagy ok, csak úgy kérdem). A célegyenesben csatlakozunk apához, és felemelt kézzel együtt sprintelünk át a szalagon, olyan boldogok és büszkék vagyunk! Ráadásul úgy látjuk, él ez az ember (a vas, immár hatodszor). De még nincs vége, a csajok visszamennek átszellemülten, átéléssel szurkolni az izmos fiúknak, na jó lányoknak, néniknek, bácsiknak is, hogy besegítsék őket is.
Viszont ezeket az izgalmakat lehet, hogy legközelebb nem tudnánk elviselni, ezért cselhez folyamodunk, és a hazafelé vezető úton kibontjuk a megmentő ötletet: mi, a lányok is induljunk a következő nagyatádi ironmanen, családi kategóriában, közösen. Osztjuk föl a köröket, ki mit csináljon, mi legyen a csapatnevünk. Holnap megyünk ki futni, jó? Apa csapata és Familitugedör közt vacillálunk (bár itt még a nagylányok nem sejtik, hogy egy év múlva ilyenkor az Ördögkatlanban menthetetlenül beleesnek a Kisstibi csapdájába).
Nagyatád után hamar vége van a nyárnak (hűvös szelek járnak), iskola, tanulás, munka. Nemsokára szól Kasa, kellene nevezni. Segít elintézni, mert miapánk Bamako felé tör(-zúz). Mire hazaér februárban, már kész tények elé van állítva, Apacs a pata az apa csapata, tekintettel arra,hogy mindnyájan hosszú hajúak vagyunk, mint az indiánok, és nem mindenki hord hajpántot, mert akkor HAJRÁfosok volna a nevünk(pedig ennek valós esemény lenne az alapja).
Tavasszal pont olyan sok a tanulnivaló, mint ősszel, az igazi edzések csak nyáron kezdődnek, ezért apát úgy tűnik bent hagyjuk a vízben, nincs idő Dórit föledzeni az úszásra, meg anya félve küldené be a tóba a lányát. De tekerni apa viszi, és nagyon ügyesen suhan Pilist Kávát Monort Pándot összekötő dombokon és alattomos emelkedőkön. Anya futtatja a lányokat (nana), de nehéz, mintha a nemes eszme halványodna (mi is ez? azt hiszem az, hogy ne hagyjuk apát összeesni és mi is részesüljünk a nagyatádi extázisban és katarzisban, mert az van, ha valaki értetlenül firtatná ennek az egésznek az értelmét). Fannit elég nehéz elcibálni futni, ha meg végre igen, akkor öt perc múlva a fogai közt ránk sziszeg, ne beszélgessetek, amikor én mindjárt meghalok. Dóri ott tart, hogy lassan igényli is a hegyeki futóköröket, és támogatja is Fannit. Verát a kilenc évével szintén nehéz rávenni a futóedzésekre, de jön és az ő aranyos tempójában eljutunk odáig, hogy a kimért kb. háromezer méteres kört képes megállás nélkül lefutni enyhe hisztivel, óvatosan hagyni kell. Anya, hát ő is edzeget, futkos, sőt amire rég volt példa, felül a biciklire (először az udvaron, hogy ne lássák, vajon eldől-e az országútin). Lehet, hogy kap egy harmincöt kilométeres kört. Apa pedig a szokásos, rendületlenül próbálja a vállövét lazítani, amit úszóedzésnek hív, időnként megnézi milyen az idő a Kékesen vagy a Tápióságban, és leellenőrzi a közelebbi és távolabbi cukrászdákban és kocsmákban a krémes (és sör?) minőségét, valamint átszalad Albertirsára vagy a környékbeli természetvédelmi területekre. folyt köv...