2010. november 22., hétfő

Egy koncert margójára....

Tenap este elmentem a Jobb velünk a Világ c. jótékonysági koncertre, amit a Nem adom fel alapítvány azonos nevű zenekara rendezett, meghívott vendég volt a Csík Zenekar, a Kiscsillag és a Quimby. A koncert célja jótékony, megnevezve egy gyermekotthon építésére kerül a teljes bevétel, a rendezők, a Nem adom fel alapítvány maguk is fogyatékkal élő emberekből áll, illetve javarészt fogyatékkal élők alkotják, már ha lehet egy alapítványt alkotni.
A fogyatékkal élőkkel szemben mindig van egy kis távolságtartásunk, nem tudjuk, hogy mi a jó, ha sajnáljuk őket, vagy tudomást sem veszünk a "másságukról" és úgy segítjük őket, esetleg képletesen fejünket a homokba dugva menekülünk.
Nekem kicsit más a viszonyom, hisen anyám gyógypedagógus, gyerekkoromban naponta talákoztam fogyatékosokkal, az egyetemen pedig 3 éven keresztül napi rendszerességgel jártam egy albérletbe, ahol 4 szurdopedagógus lakott (lányok ;-) ), akik siketek és nagyothallók oktatásával és nevelésével foglalkoztak, jelelés segítségével. Ott nagyon sokat tanulhattam meg arról, hogy az artikulálatlanul, furcsa módon "beszélő" lányok, fiúk sok esetben - tudom, hogy közhely - többek nálunk és őszinte érzésekkel viszonozzák a feléjük forduló pozitív "normális" embereket, akik befogadják őket. Nincs ez másként az enyhe mértékű szellemi sérültekkel sem, ahol a kommunkáció már kicsit nehézkesebb, de meglepő, hogy mennyire álarc és szerep nélküli reakcióval fogadják közeledésünket. Mi "normális emberek" már képtelenek vagyunk ennyire őszintén fogadni és viszonozni valaki közeledését, vagy ennyire nyíltan és őszintén beszélni érzéseinkről és dolgainkról. Őket nem zavarja a sárgán rohadó külvilág, nem félnek attól, hogy érzéseikkel a másik visszaél, csak azt érzik, hogy adni kell, adni kell és örülni a másiknak. Tényleg érdekes a helyzet, de nem akarok ebbe mélyebben belemenni, csak azért írtam le, hogy érezzétek, nem viszolygok, nem nézem le (milyen durva leírni is!!!) az akár szellemi akár egyéb fogyatékkal élőket.
Viszont ez a koncert nagyon durva volt.
A szokásos nyitóbeszédek után (pl. Schmidt Pál) a fogyatékosokból álló Nem adon fel zenekar következett, ahol egy-egy vendégművész segítségével (aki a fellépő másik zenekarokból jöttek) adták elő sajátszerzeményeiket. A koncert 18-kor kellett volna kezdődnie és nagyjából 19-kor indult el a bénán, esetlenül patetikus beszédekkel, teljesen vicces volt, hogy Kiss Tibor a Quimby énekesének 5-6 mondatos beszéde mellett Schmidt Pál maga is enyhén szellemi sérültnek tűnt. Bénán, rosszul fogalmazva, a lényeget kikerülve, képletesen botladozva adta elő a dolgokat. szánalmas.hu.
Utána jött a Nem adom fel zenekar. Már a bekonf előtt, alatt is az enyhe fokú szelemi sérült énekes(?) berohangált a színpadra, kaotikusa állapotokat teremtve, a mikrofonba rosszul artikulálva érthetelen módon ordítva biztatta a közönséget. Próbáltak megálljt parancsolni, de semmi. Tovább esett a színvonal, amikor a zenekar játszani kezdett. Tulajdonképpnem a szépen és jól megírt szövegeket (http://www.youtube.com/watch?v=_pbu_94rHDc ) a berohangálós (Honnan? Miért????) társak artikulálatlan, de hangos bekiabálásokal teljesen tönkretették.

A köztes szinpad átépítésben is teljes káoszt csináltak, aminek hatására minden giga elhúzódássá vált és a Kiscsillag zenekar az ő egy órás műsorára már kilenc után került színpadra, őt követte a Quimby nagyjából 50 perces műsorával nekem pedig a félmaraton után a szűk padsorok között úgy beállt a lábam a röpkének kurvára nem nevezhető 6 óra (!!!!!!!!) ülés után, hogy gyakorlatilag nem bírtam felállni és menni. Fél óra rehabilitációs torna után már bírtam állni és lassan, bicegve menni. Ezzel nem tűntem ki a fogyatékkal élők közül, csoda, hogy nem adott valaki kerekes széket.

Nyilvánvalóan teret kell adnunk a társainknak, legyen az Down szindrómás, esetleg mozgásában korlátozott, vagy hallsásérült, vagy gyengén vagy egyáltalán nem látó. Azonban azt gondolom, hogy a mi felelősségünk is úgy irányítani őket, hogy amit csinálnak az elérjen valamilyen színvonalat, amely legalább részben megfelel a normáknak és valamiféle essencia, valami plusz töltet van benne, ami miatt érdemes megcsinálni és mindenkinek ad valamit. Egy érzést, egy gondolatot és harmónikus dallamot, akármit, amivel ők és mi is többek lehetünk.
Enyhe fokú szellemi sérültet, aki rosszul artikulál és beszél énekeltetni számomra olyan, mintha tornászgerendára irányítanánk a nem látót, vagy a mozgássában korlátozottat futtatnánk, illetve kisérelnénk meg futtatni. Én azt gondolom, hogy nem volt igazán jó a dolog, nem is nagyon tudták a vendégművészek sem kezelni, és környezetemben ülők is néha megdöbbentek a produkció láttán. Azt éreztem, hogy pont a sajnálatot erősítették bennünk, hogy - ó szegény, mennyire rosszul énekel - pedig pont ezt nem kellett volna.
Ez persze egy magánvélemény, nem feltétlenül kell egybeesen máséval, lehetséges, hogy mások teljesen máshogy vélekednek a dologról.
Egyébként Lovasi a Kiscsillaggal hozta az átlagos formáját, tudatosult bennem, hogy engem már nem köt le, sem a hajdan számomra annyira sokat jelentő Kispál és a Borz, sem az új formációja Bandinak. Nem rossz, tulajdonképpen szeretem most is, de szívesebben hallgatom a zeneileg sokkal profibb, szövegeiben sokkal mélyebbre hatoló Kiss Tibort és a Quimby-t. Most pont úgy untam, mint a Búcsúkoncerten, a Szigeten. A Quimby-t meg pont olyan szivesen hallgattam, mint, naponta az autómban. Lehet, hogy ez a világ rendje, az elmúlás és a megunás.
A Csík zenekar, a vendégként hívott Presser Gáborral remek volt, ők mindig tetszenek kb fél óráig, amikor kezdem hiányolni a basszusgitárt és a ritmusszekciót a dobbal. Szerencsére nem is zenéltek sokkal tovább.

2010. november 3., szerda

Új elvek

Én mindig ragaszkodtam a nagy márkákhoz, ha krém, akkor nívea, ha autó akkor Volkswagen (csoport), ha telefon, akkor Nokia.
Tegnap akartam menteni a névjegyeimeta telefonból, pontosan 3 óra 44 percet szaroztam a Nokia OVI Suite-tal, meg minden újratelepítésével, stb. besokaltam.
Mondjuk már eleve azért akartam valahogy összeszinkronizálni, mert a régi, majdnem 3 éves E51-esemet le akaratm cserélni... Próbálkoztam már előtte is, Blackberry (túl nagy) és az akkor csúcsmodell N97-essel (egy fospisztoly, kukába való), pedig jó drága is volt, el is adtam.(persze ezek nekem céges telefonok, semmibe sem kerül).
Most meg Sanmsung Galaxy 3 azaz GT i5800.
Nos, ez igen. Nem is értem, hogy miért bohóckodtam a symbian S60 platformos szarokkal, egy napja van nálam ez az androidos készülék, de már látszik, hogy olyanok tervezték, akik szoktak is telefonálni néha. Persze még szokatlan, meg minden, de remélem összekopunk.
Így múlik el a világ dicsősége. Sohasem volt még másik telefonom, csak Nokia és a BB 3 hónapig.

2010. november 2., kedd

Sting - régen és ma

Amikor Tibor félrenézett lekaptam egy könyvet a polcáról.
http://www.polc.hu/konyv/sting/108221/ - ezt.

Egy unalmas, rosszul megírt könyv, azonban elgondolkodtatott dolgokról. Volt ez a Gordon Sumners csávó, kutyára átlagos volt, semmi extra, csak lazább ismerettségi körömben van legalább 5 ilyen kaliberű ember, amilyen ő volt 15-18 évesen. Ezzel nem azt mondom, hogy Sting gyenge, hanem azt, hogy vannak hozzá hasonló tehetségek szép számmal a világon. A karrierje is nagyon nyögvenyelősen ment, nem is igazán volt tehetséges semmiben, sőt, énekesnek mindenki rosszank tartotta, annál csak gitározni tudott rosszabbul.
És mégis. A karrier történetét ismerjük, ma is egy oylan ember, akihez nem kell kommentet fűzni, akármilyen kultúrkörben ejted ki a nevét.
De vajon mitől lett ő a Sting, a megasztár ( a szó jó értelmében) és miért nem tud innen elindulni valaki így? Vajon a történelmi háttér hátráltat minket? Vajon a nyelv? Vagy mégis volt benne valami olyan "extra" amitől el tudott indulni egy kisváros, közepes, vagy közepesnél rosszabbul élő családjából felfelé? A nyirkos londoni alagsori albérletből a toscana-i villa felé? A drámaian rossz és elhibázott házasságból kilépve, a kiskocsmákban pennykért adott koncertekből, a rendszeres drogozásból a Human Rights koncertek felé? A Citroen Dyane autóból a luxusautók felé?
Hasonlóan pl. Springsteenhez én azt gondolom, hogy azért tud ilyen lenni, mert onnan jött, ahonnan: a semmiből, a szürke hétköznapokból, a veszekedésből a szülőkkel, a testvérekkel, a haverokkal. Ezek a dolgok hozzátesznek az emberhez, persze ha belül fel tudja dolgozni és le tudja vonni a következtetéseket és a tanulságot. Ő le tudta. Lehet, hogy a könyv túloz, de ha csak részben igaz is a dolog, Stingnek az élete az első Police koncertig, az első lemezig olyan volt, amivel nem szivesen cserélne szerintem közülünk senki. Talán ott gyűjtötte azokat az impressziókat, amelyek aztán oylan dalokat eredményeztek, mint a So Lonely, a Fortress around your heart, az I burn for you. Ez utóbbi egyébként csak 86-ban jelent meg és lett siker, de már 75-ben megírta. A Last exittel játszotta is.
Érdekes valakinek végignézni az életútját, olyannak aki jutott valahová.

http://www.youtube.com/watch?v=FsGP-2miu_s

http://www.youtube.com/watch?v=3T1c7GkzRQQ&ob=av2n