2011. augusztus 23., kedd

Futás

Íme a futásunk számokban:

Jelezzetek vissza, hogy meg tudjátok-e nyitni a linket, látjátok-e a térképet és az adattáblát (magasság, sebesség, stb.)

Az utolsó szakaszon 5.30-as kilométereket mentünk a lefelében.

2011. augusztus 20., szombat

A rafting tábor oktatói


Ezek az oktatók nem tudom hányan voltak, de tipikusan az életművész, vicces cigit szívó, tetovált adrenalin junkie csávók táborába tartoztak. A kötélpályás csávó (képen) ipari alpinista, abból és ebből a táborból szerzi a lóvét füves cigire, mert az autóban volt egy búvárszerkó, egy gördeszka, karabínerek és beülők valamint az egész kisbuszt átjárta a marihuána jellegzetes illata. A kezén (látható helyen) a "you'd better fuck it" írás volt egy nő képe alatt, meg valami egyéb is amit nem tudtam kivenni.
Ehhez képest a professzionalizmusuk és az, ahogy vigyáztak az elcsellengő nyájra az bámulatos volt. Igazi profik, de annyira, hogy amikor a raftinghoz a papírt kitöltöttük beírtam, hogy cukorbeteg vagyok és olyanokat kérdezett, amit csak az kérdezhet aki egyrészt tudja mi a diabetes meg aki már látott ilyet és tudja, hogy van amikor valaki elkezd hipózni (gy- k. : hipoglikémiás kómába esik). Meg is döbbentem, mert van abban valami szürreális, amikor egy életművész hippi, kezében a tekert cigivel arról faggat, hogy szoktam-e sportolni és mikor esett le utoljára a vércukorszintem és mit szoktam akkor csinálni.

Első rafting...de lehet, hogy nem az utolsó





A team building foglalkozásnak induló, életem első rafting és extrém kötélpálya mászós túráját túléltem.
Tipikusan az a helyzet volt, hogy ha egyedül vagyok, akkor eszembe sem jut egy ilyen sodrású hegyi folyóba belemenni, aminek 9 (kilenc) fokos a vize. Kaptunk neoprén ruhát, neoprén cipőt, sisakot és úszómellényt, megkérdeztem, hogy az elmúlt 2 éveben hányan haltak meg, de a hölgy csónakvezetőnk azt hazudta, hogy senki. Egyébként a csaj Ute (Újpesti Torna Egylet?) névre hallgatott, Grácban tanul pszichológiát és úgy képzeljétek el, mint a Tóth Évát, de 180 cm magas volt és szőke rövid hajú. Ő volt a 6 személyes gumicsónak vezetője, amit egyedül (!!!) vett le az utánfutóról. Bepróbálkoztam egy nem tudok úszni gyenge dumával, de arra azt mondta, hogy itt nem is kell, mert úgyis elsodor a víz, hanem passzív sodratásban kell részesülni addig, amíg ő meg nem ment. Mondtam, hogy ez tetszene, ha mondjuk este megmentene egy jó vörösbor mellett, de itt nem annyira vicces. Megmutatta, hogy hogy ránt fel a csónakra a vízből egy embert és hogy dobja be a vízbe a mentőkötelet.
Aztán elindultunk. Az eleje, kb 10 percig jó volt, aztán beleborultunk a vízbe, azt sem tudtam hol vagyok meg merre, nagyjából másfél liter vizet letüdőztem amikor azt vettem észre, hogy a csaj türelmetlenül kiabálja, hogy "grab the rope, grab the rope" azaz, hogy végre fogjam meg a kötelet. Szerencsétlen nem értette, hogy most éppen annak örülök, hogy nem kaptam szívinfarktust és nem a purgatóriumban eszméltem fel. Visszamásztunk a hajtóra és aztán még 2 órát váltakozó szerencsével küzdöttünk, de a víz volt általában a győztes. A helyi patak (folyó?) annyira szép helyen ment, hogy annak leírására a szó ügyefogyott. 18 km-t mentünk és egyetlen egy szemetet, koszt van oda nem illő tárgyat nem láttunk, a patak hideg volt, de ivóvíz tisztaságú. Ittunk is belőle, bár én csak akkor mertem, amikor már mindenki ivott és életben maradtak. Én ilyen bevállalós vagyok.

A másnapi extrém kötélpálya mászás rövidre sikerült, mert meghallgattam az előtt gyors egymásutánban két joint-ot elszívó vezetőnk oktatását (pólóján egy felirat: "Ha zavartnak vagy elveszettnek tűnök kérem azonnal vigyen vissza a kocsmába!"), majd felmásztam a kb. 20 méter magas pályára, megcsináltam az első kettő akadályt a hatból, csatakosra izzadtam magam, lejött a bőr a tenyeremről, halálfélelem gyötört és azt mondtam, hogy én most akkor feladnám, mert ez nekem semmi örömöt nem okoz és nem vagyok mazochista, csak enyhén szadista. Szégyen szemre egy kötélen leeresztett, a többiek röhögtek, két csaj is megcsinálta a teljes pályát, én voltam az egyetlen, aki feladta. De valahogy kurvára nem érdekelt, már kinőttem abból a korból, amikor úgy éreztem hogy nekem valamit be kell bizonyítanom. Szerintem nagyon nehéz pálya volt, magason is volt, meg trükkös is volt és most sem értem, hogy mi benne a jó.

Egyébként ez a raftingcamp.at hely nagyon jó. Itt lehet mountain bike-ozni, van vagy 6 kitáblázott MB pálya, ahol az egyik 62 km hosszú és érint két 1800-as csúcsot. A helyszín csodálatos, a táborban pedig 6-14 ágyas szobák vannak, faházak.
Egyszer el kellene ide mennünk, egy rafting, egy bringa, utána egy kis tábortűz, sütögetés, teljes lerészegedés, másnap aki akar felkötheti magát a kötélpályán is. Én nem, az tutizicher.

2011. augusztus 15., hétfő

Álom vagy valóság?

Volt mostanában egy kis cikkecske a totalcar.hu oldalon a vezetés közbeni elalvásról és akartunk valami nagyon okosat írni az alvásigényről és miértekről ezért kicsit utána mentek a srácok a témának...de szinte hasztalan.
Ez volt a cikk:

A hozzáértőkkel folytatott beszélgetések alapján rádöbbentünk, hogy nagyon keveset tudunk az alvásról, még kevesebbet az álmodásról. Úgy értem nem mi, hanem az emberiség, a tudomány.

Aztán arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne, ha az ember valami módon befolyásolni tudná azt, hogy éjjelente mit álmodik. Ugyanis a jó álom az nagyon jó. Lehet autóversenyezni és nyerni pénz és veszélyek nélkül, lehet kirándulni a Grand Canyonban úgy, hogy simán ott termünk, sétálunk, biciklizünk, de nem kell előtte bepakolni és biciklit szerezni, bérelni vagy elvinni, csak van és kész. Lehet királynak lenni és rendelkezni nagy birtokokról és lehet hibátlan döntéseket hozni. Nincs hó végén beeső számla, nincs kiürült benzintank, nincs emelkedő széndioxid a légkörben.
Nem kell magyaráznom, szerintem mindenki álmodott már és amikor bent vagyunk az álomban, akkor nincs papírmasé fal, nincs vetített háttér, nincs átverés gyanús jelenet, hanem hisszük és éljük a dolgokat. Amikor álmunkban szeretkezünk egy szép nővel (férfival, kinek mi) akkor azt pontosan úgy meg tudjuk élni, mintha valóban megtennénk, és az a nagyon érdekes, hogy utána, reggel felébredve még kicsit érezzük is, mintha valami lett volna közöttünk. Mondjuk közepesen vicces lenne ilyenkor felhívni az illetőt és elmondani neki, hogy a bőrének illata mennyire csodálatos volt, hiszen lehet, hogy két éve egyébként nem beszéltünk vele. Az álom tökéletes megélése a dolgoknak. Persze rossz is lehet, mert én már láttam az ismerőseimet állni saját síromnál, menekültem alagútban futva vonat elől, illetve nem tudtam leszállni egy felhőről, ami folyamatosan fel akart vinni. És a többi. Azonban ha irányítani tudjuk a dolgot, akkor este nyilván nem egy üldözős, menekülős jelenetet programozok be a tudatalattimba, hanem egy autóst vagy egy szexest. Vagy autós szexest.
Mennyire tuti lenne egy módszer az álom irányítására!