2010. szeptember 4., szombat

apacsapata2

A hosszú, időnként forró nyár után újra augusztus, közeleg a verseny, osztunk-szorzunk, cél: apa legjobb egyéni eredményét megdönteni. Ha nem is vagyunk nála gyorsabbak, de amíg mi megyünk addig ő pihen, többet tud teljesíteni. Bár ha visszagondolunk az előző egyéni utolsó köreire, annál azért csak gyorsabbak leszünk. Kikacsintgatunk baráti társaságunk többi csapata felé is, vajon ők mit teljesítenek? Látjuk, nagyon nyomják az edzéseket a Merkaptos lányok és a Mi5en, a díjazott váltós Kasáéktól meg eleve elvárható a jó eredmény, Pistiékről is feltételezzük a jót. Az életében először egyéniben induló Csabának pedig nagyon szurkolunk, és Móninak pláne, mert mi sejtjük (de tudni nem tudjuk), hogy mi vár rájuk.
Közös szállásunk felejthetetlen, csak Ace Ventura meg ne tudja, hogy ebben a vadászházban tartja
Kasa tanár úr, ironman, edző, leginkább futó, itt most remélhetőleg bátor biciklista a verseny előtti este a közös eligazítást és osztja ki az okosságokat és a piros-kék egyenpólókat résztvevőknek és szurkolóknak egyaránt. Az este már-már meghatóan csapatépítő, de mindenképpen romantikus, az országos vihar itt is elintézte a gyertyafényes vacsorát.
Anya ideges, még mindig nem tudja, pontosan hogy is lesz a leosztás a kis családi váltóban, semmi konkrét terv, de még egy pálcikaemberke se. Bezzeg a másik családi csapat, akinek a neve (és szellemisége) vészjóslóan hasonlít a miénkre, a Csak apa kedvéért biztos már az igazak és a tökéletesen felkészültek álmát alussza a neon zöld családicsapatpólójában. A neten még tavasszal kiszúrtuk, hogy apa, anya, három hasonló korú gyerekkel, akár mi is kitalálhattuk volna névvel indul a kategóriánkban. A rajtszámfelvételen rögtön észre vesszük őket, valahogy ők is tudták, kik vagyunk. Kedvesen köszöntjük egymást, őanyájuk megkérdezi ti is nehezen bírjátok a hétvégén egész napra eltűnök edzéseket, meg besegítetek picit apának? Egész aranyosak, nem? De miután miapánk közli, hogy jé, ezt a fickót ismerem, sokkal jobban nyomja egyéniben mint én, átfut anyán a gondolat (na tessék, még a gondolata is fut), oppá, háááát.....apára felépített csapatunk esélye vajon akkor mi a vetélytársnak érzett családdal szemben.
Végre eldöntjük (apa lediktálja) hogy váltjuk egymást. Felírjuk (a fejlámpa fényénél) egy papírra ki ki után jön és hány perc alatt teljesíti a távot. Úszás apáé, tervezett ideje a realitások közt marad (titok, de az biztos, hogy az úszólányokénál hosszabb, jól van na, úszott ő már hét egész hat kilométert is egybe, a háromhatvan bicikli és nyolcvannégy futás előtt, csinálja utána, aki tudja). Kerékpártáv első, hetvenöt kilométeres szakasza természetesen az övé, majd az első harmincötös kör Dórié, addig apa pihen, majd ismét nyeregbe pattanva lenyomja a másik kettőt. Mit jelent ez? Közös megegyezéssel anyának nem kell tekerni! Hurrá! Viszont ő indítja a futást két körrel, majd Fanni egyet, apa hármat egybe, Dóri, anya egyet-egyet, apa kettőt, Dóri egyet kap és az utolsó kör Veráé, akit persze nem hagyunk magára, anya kíséri. Így jön ki a tizenkét darab három egész ötös kör. Elméletileg. Még a sötétben előkészítjük másnapra a cuccokat. Aludni, azt kéne már, de álommanó csak Veránál bejáratos, aki tíz másodperc alatt szokott álomba zuhanni.. A nagylányok is végre elalszanak, anya pedig azon tűnődik a sötétben apa hol van. Lenn, az ebédlőben laptopon filmet néz (visszajött az áram?) éjjel egykor, gyere már aludni. Végre ágyban, de az alváson ez sem segít, amint a hajnali ötös ébresztőnél ez kiderül, apának nem kellett nagyon felébrednie.

2010. szeptember 1., szerda

egy családi ironman történet

HAJRÁ APA! HAJRÁ APA! Gyerünk, már nem sok van hátra (csak kábé huszonegy kilométer, az ötszörös ájronmennek és duplaájronmennek ez valószínűleg nem egy nagy távolság)! Bár azt állítják, hogy a hosszú távú triatlon, extrém-man avagy ironman egy röpke úszás, egy laza tekerés és ruganyos futás után a maradék félmaratonnal kezdődik
Ezt látjuk mi is, a négy lány, hogy most kezdődik a harc családunk férfitagja elméje, emésztőrendszere és izomzata közt, pedig nem is volt olyan röpke, laza és ruganyos az előző nyolc óra. Kóla, citromos jégkrém, a túlélőpont körönkénti masszírozása, a strandöltöző mellékhelyiségének többszöri látogatása és a lányok hangos, kitartó és féltő biztatásának segítségével apa végre befut a CÉL-ba (mi is a cél??? vagy ok, csak úgy kérdem). A célegyenesben csatlakozunk apához, és felemelt kézzel együtt sprintelünk át a szalagon, olyan boldogok és büszkék vagyunk! Ráadásul úgy látjuk, él ez az ember (a vas, immár hatodszor). De még nincs vége, a csajok visszamennek átszellemülten, átéléssel szurkolni az izmos fiúknak, na jó lányoknak, néniknek, bácsiknak is, hogy besegítsék őket is.
Viszont ezeket az izgalmakat lehet, hogy legközelebb nem tudnánk elviselni, ezért cselhez folyamodunk, és a hazafelé vezető úton kibontjuk a megmentő ötletet: mi, a lányok is induljunk a következő nagyatádi ironmanen, családi kategóriában, közösen. Osztjuk föl a köröket, ki mit csináljon, mi legyen a csapatnevünk. Holnap megyünk ki futni, jó? Apa csapata és Familitugedör közt vacillálunk (bár itt még a nagylányok nem sejtik, hogy egy év múlva ilyenkor az Ördögkatlanban menthetetlenül beleesnek a Kisstibi csapdájába).
Nagyatád után hamar vége van a nyárnak (hűvös szelek járnak), iskola, tanulás, munka. Nemsokára szól Kasa, kellene nevezni. Segít elintézni, mert miapánk Bamako felé tör(-zúz). Mire hazaér februárban, már kész tények elé van állítva, Apacs a pata az apa csapata, tekintettel arra,hogy mindnyájan hosszú hajúak vagyunk, mint az indiánok, és nem mindenki hord hajpántot, mert akkor HAJRÁfosok volna a nevünk(pedig ennek valós esemény lenne az alapja).
Tavasszal pont olyan sok a tanulnivaló, mint ősszel, az igazi edzések csak nyáron kezdődnek, ezért apát úgy tűnik bent hagyjuk a vízben, nincs idő Dórit föledzeni az úszásra, meg anya félve küldené be a tóba a lányát. De tekerni apa viszi, és nagyon ügyesen suhan Pilist Kávát Monort Pándot összekötő dombokon és alattomos emelkedőkön. Anya futtatja a lányokat (nana), de nehéz, mintha a nemes eszme halványodna (mi is ez? azt hiszem az, hogy ne hagyjuk apát összeesni és mi is részesüljünk a nagyatádi extázisban és katarzisban, mert az van, ha valaki értetlenül firtatná ennek az egésznek az értelmét). Fannit elég nehéz elcibálni futni, ha meg végre igen, akkor öt perc múlva a fogai közt ránk sziszeg, ne beszélgessetek, amikor én mindjárt meghalok. Dóri ott tart, hogy lassan igényli is a hegyeki futóköröket, és támogatja is Fannit. Verát a kilenc évével szintén nehéz rávenni a futóedzésekre, de jön és az ő aranyos tempójában eljutunk odáig, hogy a kimért kb. háromezer méteres kört képes megállás nélkül lefutni enyhe hisztivel, óvatosan hagyni kell. Anya, hát ő is edzeget, futkos, sőt amire rég volt példa, felül a biciklire (először az udvaron, hogy ne lássák, vajon eldől-e az országútin). Lehet, hogy kap egy harmincöt kilométeres kört. Apa pedig a szokásos, rendületlenül próbálja a vállövét lazítani, amit úszóedzésnek hív, időnként megnézi milyen az idő a Kékesen vagy a Tápióságban, és leellenőrzi a közelebbi és távolabbi cukrászdákban és kocsmákban a krémes (és sör?) minőségét, valamint átszalad Albertirsára vagy a környékbeli természetvédelmi területekre. folyt köv...