A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 2., vasárnap

A film - rólunk: Másnaposok, The Hangover

Azt gondolom, ha egyszer elszánnánk magunkat, hogy elmegyünk egy legénybúcsúra, egymás legénybúcsújára (már lekéstük, persze) akkor nagyjából az úgy sülne el, ahogy ebben a filmben.


Egyébként a párhuzam is megdöbbentő, az orvos, a tanár és két barátja (ki a negyedik, aki elveszik? Kéri Barna?) egy Mercedessel (amit persze jól összezúznak) megünneplik az utolsó nagy alkalmat, csapnak egy legénybúcsút.
A faterok motoron után egy másik vígjáték, ami rólunk szól. Jó volt rajta röhögni, pedig inkább sírni kellene.

2010. október 31., vasárnap

Láz

Már a Hendikepnél szarul éreztem magam, de estére úgy rázott a hideg, hogy a fogam vacogásától nem hallottam az X-Faktorosok énekeit. Aki már élt velem pár évet ;-) az tudja, hogy nem szoktam magam sajnáltatni, siránkozni és kis meghűléstől ágynak esni, persze könnyű nekem mert már az idejét sem tudom mikor voltam lázas. De most bepótoltam. Nem is szoktam gyógyszert szedni, úgyhogy az esti adag Algopirin már megrémisztette a Babót, sürögni kezdett körülöttem, de leállítottam: ura vagyok a helyzetnek. Nem is gondoltam, hogy lázas vagyok, azonban a tény, hogy a kandallóban lobogó tűz mellett ülök és fázom elgondolkodtatott. Először az jutott eszebe, hogy a csajom krepp papír szalagokat csinált lángok helyett, amiket alulról ventillátorral fúj, hiszen nagy dekoratőr, de aztán megis megvilágosultam, hogy ez bizony láz. Fever. Szombat esti láz. Megettem egy egész Algopirint, megnéztem az X Faktort (Summer Sistersnek annnnyi) ittam egy forró teát és lefeküdtem, reggelre elfelejtem az egészet. hajnali háromkor arra ébredtem, hogy valami harkály kopogtat, de csak a fogam volt. Gondoltam kimegyek megnézni, hogy melyik ablakot (ajtót?) hagytuk nyitva, amitől 2 fok lett a lakásban, de csak gondoltam, mert felállni az ágyból szinte nem is bírtam.
Minden rendben drágám? kérdezte a feleségem, én kipróseltem egy nem túl meggyőző "persze"-t, csak inni megyek, mondtam. Hozzá nekem is fél pohár vizet! Hááápersze hozom, egy válás után az ember már nem mert ellentmondani a nőknek, ki tudja mi lenne belőle, hozom. Viszont annyira legyengültem, hogy nekiestem a falnak és kis robajjal nyertem vissza az egyensúlyomat.
Mivan, mivan, mi történ???? Semmi, csak megbotlottam ebben az izében, válaszoltam. Mint azt már mondtam 3 óra volt, de egy nőnek ennyi leírás nem elég. "Miben botlottál meg?" Most őszintén, nem mindegy, hogy az ember miben botlik meg hajnali háromkor? Rövid és könyörtelen volt a válaszom: A papucsomban. "Mert mindig széthagyod!" Hajnali háromkor kaptam ezt az életvezetési tanácsot vagy talán megrovást, nem akartam további párbeszédet, hoztam a vizet, ettem az újabb algopirint. Próbáltam keresni valami lázmérőt, de nekünk nincs lázmérőnk, csak mindenféle hipermodern eszközünk: egyiket seggbe kell dugni, a másikat fülbe, az egyik csipog, a másik zenél, tényleg mindenki megőrült ezen a bolygón???
Reggel sokkal jobban voltam, gyakorlatilag már lefagytak a végtagjaim, a fogaim elhullottak a vacogástól, és vékony jéghártya borította testemet. Kettesben indultunk el Zsófival Pilisre, maximumra állított utastér fűtéssel és összeszorított szájjal. Előtte még egy Algopirin benyel, azt hiszem ez egy nagyszerű placebolitikum, mert hiszek benne, mint a vezércikkben, de egy tizeddel nem csökkenti a lázam. Pilisen megkaparintottam egy igazi, higanyos hőmérőt, az Algopirin ellenére 39.6 C mutatott, ráerősítettem egy Rubophennel, fellendítem a gyógyszeripart pikk-pakk.
Át akartam menni a Kasáékhoz meginni az utolsó kávéjukat és beszélgetni a semmiről, hogy van-e semmi vagy nincs, meg mér' ilyen meg mér' olyan, de elméleti és gyakorlati akadályokba is ütköztem, úgyhogy ez elmaradt.
Felhívtam a Dokit, hogy mi bajom lehet és azon moslyosgtam, hogy én is kurvára szeretem, amikor felhívnak, hogy figyejjémán, a kettes henger nem megy és amikor gázt adok akkor csetteg és kicsit pöffent, mi lehet a baja? Baja egy város (hú, de gyenge! a szerk.) és ilyenkor én mindig azt szoktam válaszolni, hogy honnan a f@szból tudjam, se látnok, se telefondoktor nem vagyok a helyszíni diagnosztikát, a szemrevételezést semmi sem pótolhatja. De ő nem ilyen, azt mondta, hogy tartós tejet már nem éri meg venni, biztos dagad a bokám is, úgyhogy vegyek Cataflam-ot, mert az jó.
Persze nem vettem, mert közben meghaltam és már a pokolban égek, itt nincs patika, de legalább már nem fázom. A lázam 38.2 C, ezt már nem is érzem.

2010. július 10., szombat

Ki lehetett a blog olvasói közül...

aki ma, kb 14:50 perckor a Káváról kifelé, Pánd felé vezető úton lelkesen és dinamikusan tekert felfelé az emelkedőn. Ha nem sikerül kitalálni, tudok segítséget adni.

A helyes megfejtők között - szokásunkhoz híven - értékes tárgy nyereményeket sorsolunk ki.

2010. május 21., péntek

MIért nem?

Miért nem ír a közös Blogunkba Kobasi?

Ennek megvitatása helyett elmondom azt az üde kis történenet, amelyben az emberi önteltség és beképzeltség erős szuperponálódása figyelhető meg.

Vittem egy csomagot a postára, ahogy mentem be belemerülve a kibogozhatatlan gondolataimba ( ha npt menetet használok az olajszűrőnél, de az olajhűtő sima M18 x 1.5-ös, akkor milyen átalakítót vegyek? vagy legyen mindkettő kónuszos? Esetleg sima M18-as, mert az minden hidraulika boltban van és ócsóóó...) jött kifelé egy babakocsit toló hölgy/nő/csaj, mittudomén, és a kislánya, olyan 2 éves forma rám mutatott és azt mondta "apa".
Erre tök gyorsan az anyja azt mondta, "nem kislányom, nem apa, arra emlékeznék" én meg odavetettem, hogy "asszem én is" és kinyitottam nekik az ajtót.
Első megközelítésben egész jó kedvem lett, hogy a csaj azt mondta, hogy, hiszen biztos azt gondolta, hogy....de aztán rájöttem, hogy egy félmosoly, de egy negyed sem volt az arcán, lehet, hogy azt gondolta, hogy pont ellenkezőleg, arra emlékezne.
Mindegy, jó megmondtam neki én is. Hülye picsa. ;-)

Sport, futás, miazmás.

A sportolással az a baj, hogy ha nincs eredmény, akkor szar uncsi az egész és nagyon nagy kitartás kell hozzá. Az ész nélkül sportolással több baj is van, de ez egy másik előadás témája. Azt lehet mondani, hogy október óta folyamatosan futunk, heti 2 alkalom az a minimum és próbáltunk valami okosságot is belevinni, bemelegítés, nyújtás, pulzustartomány, tempóváltások, hiszterézis és remanencia, valamint eutektikus pont közelében maradás és az eutektikus hőfokon való futás egészen a peritektikus állapotig. Ez utóbbi két edzésterv elgondolás kiválónak bizonyult, hiszen a tudományok ötvözése mindig előnyös, itt is erről van szó, az anyagszerkezettan és a testnevelés tökéletes szimbiózisáról.
Szóval kicsit egyszerűsítve a mondanivalót, én a magam részéről már abbahagytam volna a picsába az egészet, mert futok, mint a barom és egyáltalán nem fogyok, sőt, inkább hízok, az állóképességem meg optimista szemlélettel is csak stagnál. Erre jó az edzőpartner, aki naponta küld sms-t, hogy "ma ugye futunk, mert eltunyulunk, egyébként én egyedül is kimegyek ha te megint zabálni akarsz" és akkor az ember csupán írígységből is kimegy, nehogymá ő edzett lesz én pedig alakban és szellemben is a 120 literes hajdú bojlerre kezdek hasonlítani.
A szánalmas eredménytelenség pont a mai futásig tartott.
Már kint is éreztem Ausztriában, ahol kétszer 10 km-t futottam, hogy leginkább a könnyed szóval lehet jellemezni futásomat, amit korábban a haldoklás és vánszorgás, majd a séta és fuldoklás szavak jellemeztek. Egyáltalán nem keserített el, hogy a 10 km 57 perc volt és anno volt, hogy 11 km-t futottam 49 perc alatt 110-es pulzussal, de anno az is volt, hogy ettem és nem híztam, az is volt, hogy kosárlabdáztam, és hajam is volt, majdnem fekete, és reggel nem úgy néztem ki, mint aki az éjjel meghalt, mindez már a múlté.
Ma kimentunk és 10 km-t mentünk együtt, beszélgetve közben, ez sikerült 58 perc alatt, majd kis nyújtás után hazafutottam egyedül és az 1 km-es utat 4:28 alatt tettem meg! Nem a traumatológián ébredtem ahová az esetkocsi vitt be, hanem simán hazaértem, pulzus visszatérésem is jó volt, háromnegyed óra után már becsúsztam a 200 alá, és ki bírtam nyögni, hogy vizet, mert a csapig felnyúlni már nem tudtam a földön fekve.
Szóval a sport nagyon szép dolog. És amikor ráálltam a mérlegre, akkor alig kellett a csapba kapaszkodnom és alig tehermentesítettem a mérleget és 93,2 kg-ot mutatott, mínusz a felmosóronggyá vizesedett alsógatya, tehát nagyjából, 92.6 kg vagyok, pedig voltam mostanság 96-is. Mondjuk valami szintetikus kábítószer hatása alatt lehettem amikor megvettem a 1.5 kg-os kar és boka súlyzókat, mert azokkal egyszer voltam kint futni télen és azt hiszem még a szemhéj mozgató izmomban is fájdalom lakott két napig. Kicsit túldimenzionáltam a fizikai állapotomat. Talán egy 15 dekás elég lett volna. Hazavinni, futni még az is sok.
Mindegy, szóval a tanulság az, hogy aki keményen küzd és nem adja fel, az elnyeri jutalmát, mert az élet igazságos. Aki pedig lusta, feladja és link a végtelenségig, nos az is elnyeri, úgyhogy azért kicsit szar az egész és igazságtalan.