2010. május 21., péntek

Sport, futás, miazmás.

A sportolással az a baj, hogy ha nincs eredmény, akkor szar uncsi az egész és nagyon nagy kitartás kell hozzá. Az ész nélkül sportolással több baj is van, de ez egy másik előadás témája. Azt lehet mondani, hogy október óta folyamatosan futunk, heti 2 alkalom az a minimum és próbáltunk valami okosságot is belevinni, bemelegítés, nyújtás, pulzustartomány, tempóváltások, hiszterézis és remanencia, valamint eutektikus pont közelében maradás és az eutektikus hőfokon való futás egészen a peritektikus állapotig. Ez utóbbi két edzésterv elgondolás kiválónak bizonyult, hiszen a tudományok ötvözése mindig előnyös, itt is erről van szó, az anyagszerkezettan és a testnevelés tökéletes szimbiózisáról.
Szóval kicsit egyszerűsítve a mondanivalót, én a magam részéről már abbahagytam volna a picsába az egészet, mert futok, mint a barom és egyáltalán nem fogyok, sőt, inkább hízok, az állóképességem meg optimista szemlélettel is csak stagnál. Erre jó az edzőpartner, aki naponta küld sms-t, hogy "ma ugye futunk, mert eltunyulunk, egyébként én egyedül is kimegyek ha te megint zabálni akarsz" és akkor az ember csupán írígységből is kimegy, nehogymá ő edzett lesz én pedig alakban és szellemben is a 120 literes hajdú bojlerre kezdek hasonlítani.
A szánalmas eredménytelenség pont a mai futásig tartott.
Már kint is éreztem Ausztriában, ahol kétszer 10 km-t futottam, hogy leginkább a könnyed szóval lehet jellemezni futásomat, amit korábban a haldoklás és vánszorgás, majd a séta és fuldoklás szavak jellemeztek. Egyáltalán nem keserített el, hogy a 10 km 57 perc volt és anno volt, hogy 11 km-t futottam 49 perc alatt 110-es pulzussal, de anno az is volt, hogy ettem és nem híztam, az is volt, hogy kosárlabdáztam, és hajam is volt, majdnem fekete, és reggel nem úgy néztem ki, mint aki az éjjel meghalt, mindez már a múlté.
Ma kimentunk és 10 km-t mentünk együtt, beszélgetve közben, ez sikerült 58 perc alatt, majd kis nyújtás után hazafutottam egyedül és az 1 km-es utat 4:28 alatt tettem meg! Nem a traumatológián ébredtem ahová az esetkocsi vitt be, hanem simán hazaértem, pulzus visszatérésem is jó volt, háromnegyed óra után már becsúsztam a 200 alá, és ki bírtam nyögni, hogy vizet, mert a csapig felnyúlni már nem tudtam a földön fekve.
Szóval a sport nagyon szép dolog. És amikor ráálltam a mérlegre, akkor alig kellett a csapba kapaszkodnom és alig tehermentesítettem a mérleget és 93,2 kg-ot mutatott, mínusz a felmosóronggyá vizesedett alsógatya, tehát nagyjából, 92.6 kg vagyok, pedig voltam mostanság 96-is. Mondjuk valami szintetikus kábítószer hatása alatt lehettem amikor megvettem a 1.5 kg-os kar és boka súlyzókat, mert azokkal egyszer voltam kint futni télen és azt hiszem még a szemhéj mozgató izmomban is fájdalom lakott két napig. Kicsit túldimenzionáltam a fizikai állapotomat. Talán egy 15 dekás elég lett volna. Hazavinni, futni még az is sok.
Mindegy, szóval a tanulság az, hogy aki keményen küzd és nem adja fel, az elnyeri jutalmát, mert az élet igazságos. Aki pedig lusta, feladja és link a végtelenségig, nos az is elnyeri, úgyhogy azért kicsit szar az egész és igazságtalan.

2 megjegyzés:

  1. Na végre!!! Kiszótáraztam, majdnem mindent értek is belőle. A hajdúbojlertestűt ismerem, a vödörfejűnek volt a szomszédja. Óriási. Az edzésmódszereket tökéletesen átlátod, de nem alakalmazod őket. Olyan mintha megvetted volna Hi-Fi magazin összes idei számát, meg tesztjeit elolvastad volna aztán veszel egy Hitachi mindentlejátszót.

    VálaszTörlés
  2. Már nincs Hifi Magazin, de a régiek mind megvannak file formátumban. Csakszólok. ;-)

    VálaszTörlés