Kb. olyan széles kerékpáros út mint a kávai, 4-5 bringás elfér simán egymás mellett rajta, mellette a rendes úton 2 országútis egymás mellett, szépen beszélgetve, mögöttük meg az autók szépen türelmesen. Amíg látom őket 3-400 méter alatt összegyűlik vagy 8 autó mögöttük, azt egy sem dudál. Bárki aki megpróbálná ezt magyarországon, vagy megvernék, vagy letartóztatnák, de az is lehet, hogy kivégeznék. Eszembe jut amikor Gyöngyösön mentem így keresztül, ahol van egy használhatatlan biciklis út(az országútim kereke helyenként eltűnik a repedésekben, keresztben pedig 20méterenként akadály), 3-4 alkalommal is próbáltam az autók között megbújva előre jutni de mindannyiszor feltessékeltek a kerékpár útra a rend éber őrei. Hol udvariasan, én nem tehetek róle tudom hogy szar az út de a szabály az szabály. Hol pedig agresszívan ha nem megyek fel feljelent!!! Legdurvább a Dunakanyarban volt. Kerékpár út, de a végét jelző tábla kb 300 méterrel előttem. A kerépárúton ténfergő részeg óvodások, mondom nem gangolok beléjük ezerrel, bekötő illetve kikötő úton, az autók közé gurultam. Rögtön SZIRÉNA!!! mondják visszamenjek a biciklis útra! Kerülöm a csoportot, de egyébként is itt kijön az útra a bringásút. Bevágnak elém, leszállítanak a bringámról, átsétálok az árkon, meg az óvodáscsoporton, tekerek 50métert biciklisút vége, ismét az országúton vagyok. Kb 400 méter után az útról a szembejárdára vezetődik a kerékpárosút. Baker ott állnak a végén és nézik, felszenvedem-e magam a 10cmes járdaszegélyen keresztül, a gyalogosok közé. Mosolygok és persze felszenvedem. Öltek már kevessebbért is. Teljesen bűnözővé tett a kerékpárom, érzem én lettem a társadalom rákfenéje, vagy valami ilyesmi. De a történetnek még itt nem volt vége. Kismaroson a bringásokat kivezetik a dunapartra, de onnan nem tudok közvetlenül feljutni a házunkhoz. Mindenképpen kell megint legalább 300métert a 2/a úton tekernem. Egy életem egy hal álom, spdben nem tudok ennyit lesétálni, gondoltam leveszem a cipőm és mezítláb, de az olvadozó aszfalt miatt ezt is elvetettem.A félelem a csontomig hatolt, de aztán belevágtam. 50-re felgyorsítottam, mindjárt itt a vége, ott a bekötőút. Késő. Lassít mögöttem az autó mellém húzódik, tekeri le az ablakot, mondja húzódjak le. Utolsó erőmmel még egy erőset nyomok pedálon, lefordulok hátra sem nézve át a vasúti átjárón, fel az úton. Váratlan manőveremmel lerázom őket. Remélem nem követnek, nem jegyeztek meg, és nem köröznek. Azért még napokig nem merek tekerni, inkább csak futkározok a Börzsönyben.
Egyébként itt Olaszországban az idő szép, a lidó kicsit unalmas, meg drága, mindekinek kitartást otthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése