2010. május 15., szombat

Hansolos koncert

Kedves olvasók, tisztelt hallgatók, kedves versenyzők és szerelők! Mit is mondhatnék, a szó kevés, a toll ügyefogyott annak leírására, hogy mennyire jó volt ez a Hansolos koncert. Hálás téma ez, mert eleve jó, ha alakul egy ilyen banda. Mert jó, mert kultúra, mert pictura és sentencia. De ha még ennyire jó is, ez már nem simán jó, hanem ajándék. A terem akusztikája csapnivaló volt, mondjuk ez engem nem zavart, mert a harmadik számnál megérkezett Matasdi és köszönés után (helyett?) akkorát fütyült a fülem mellett, hogy attól kezdve nem hallottam, csak szájról olvastam. Viszont így is meg tudtam állapítani, hogy Barna összekötő szövegei, poénjai nagyon ültek, meg úgy az egész nagyon jó volt.
Elindultak a hírnév felé, és amikor a VH1 főcím vágásaiban majd ők leszenk a betét, megtöltik a Prátert még büszkén meséljük majd gyermekeinknek, hogy az az öreg rocker, aki ott ordít középen, igen, az a kicsit dagadt, az apa ismerőse volt és ő vette meg a pilisi házunkat. Nem, nem, akkor te még nem éltél, de tudod, apa Pilisen lakott, nem, nem anyával...na mindegy, ne kérdezősködj, idd a kakaódat, ez bonyolult! És elmorzsolok egy könnycseppet ráncos arcbőrömön, b@ssza meg, há' miért nem maradtan Pilisen, akkor földim lenne...

Hazafelé menet gyorsan az autóban lévő, kb 100 órányi mp3-as zenéből ki akartam valami ehhez méltót választani, de amire először gondoltam (RHCP: Queen of Venice (http://www.youtube.com/watch?v=uDLSODB5dIE) nem volt meg, aztán a Zephyr song sem
(http://www.youtube.com/watch?v=Lai6Edx6RuM) úgyhogy meghallgattam a Hounds of Winter-t Stingtől és hazáig sírtam. Nem csak a boldogságtól.

Bánhatja aki nem volt ott a koncerten, szerencsés aki ott volt. Kivéve engem. ;-)

3 megjegyzés:

  1. Nos akkor én is szerencsés voltam, mert hallhattam őket, bár a füttyből, ami neked balról támadt, nekem is jutott.Teljesen elképedtem, hogy milyen jól nyomják, pláne az AC/DC-t, a Barna hangja teljesen hajaz Johnsonéra, az Ákos és Karcsi játéka abszolút nem amatőr kategória és a dobos "kisgyerekre" is jól rátaláltak.Szóval nekem, aki nem vagyok egy metál-lédi, nagyon tetszett.Egy pár hónapja történt fiúbulira betévedve már megmutatták magukat, de akkor még dob és egyéb hangszerek nélkül, elég embrionális állapotú produkcióval, de már akkor lehetett sejteni, hogy ebből valami tényleg lesz.Hát lett és boldog vagyok ,hogy jelen lehettem. A buli is jó volt utána, szégyenletesen sokat táncoltunk, kár, hogy hamar hazamentél.Szerintem mostanában sokat szomorkodsz, ne foglalkozz tejes zacskókkal, vásárold vissza a házat vagy költözzetek be Barnáék mellé és újra élvezhetnétek világvárosunk csodás miliőjét:)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg sokat szomorkodom, de ezt te nem tudhatod, mert amikor ide írok akkor vidám vagyok. Vagy nem, de akkor sem tudhatod. Egyébként magam sem tudom miért van néha rossz kedvem...és időm meg nincs elemezni. Biztos mert öreg, dagadt kövér köcsög vagyok, ahogy Lovasi is mondta magáról.
    Néztelek titeket táncolni, de arról meg az jutott eszembe, hogy az doktornak két csaj is jut, de az már nem, hogy beálljak és azonnal tönkretegyem az ivararányt. Úgyhogy leléptem.

    Ami pedig a zenekart illeti, szerintem saját stílust kellene kialakítani, nem AC/DC-t majmolni, azt majmolják azok, akiknek nem jut eszükbe más vagy nem tudnak többet. Ebben a zenekarban azonban több van. Barna rágyúr kicsit az énekre és quantumot ugranak. Én megmondtam. Előre.

    VálaszTörlés
  3. De most nem foglalkozunk a történettel, hanem jó kipihenjük magunkat!

    VálaszTörlés