Nulladik nap

Szóval reggel 5-kor itteni idő szerint 10,19 kor megérmeztem Katmanduba. A dohai átszállàsnál nagy csillogás villogás, huszon egynehány beléptető kapu, a leszàllás után mint egy 30 percnyi buszozás az àtyzàlláshoz ahol kb. ezer ember várakzott az átszlásra.... Mint egy kisváros olyan a dohai reptér. Utána Katmandu nationaliti aeroport olyan érzés volt mintha monorierdöi reptérre érkeztünk  volna. Szerintem lehet villany se nincsen. Semmi elektronika, járkál egy kalauz bácsi aki tűzőgéppel feltűzi a fényképed a vízumkérődre... Kilépve kis táblàs ember fogad meg a túrázók akik kb. fél órával előttem értek ide(mondjuk egy nappal előbb indultak majdnem). Kisbusz, káosz, jobbratartás. Úgy ázsiaisan kölekedünk. Rengeteg autó motor mindenki dudàl. Valaki meg is jegyzi: b..meg itt akkor nem kap az autó műszakit, ha nem jó a duda! De a legjobb, hogy emellett semmi agresszió. Letörjük egy autó visszapilantójàt vagy legalàbbis lekonyítjuk. A màsik sofőr dudál várjunk màr meg így vègigkarcolja a kowcsink oldalàt tükre lehúz int mehetünk. Nagyon jó nem akaszkodnak, kedvesek. Nyüzsög belváros. Poros utcàk színek. Tarkabarkaság. Űristen lányaim olyan ruhàk, nagyon tettszene nektek. Kajáltunk panninit, meg valami szószt hú ezek az ízek a hegyek mellett talàn ezt vártam a legjobban. Vettem egy goratex gatyát. Otthon tudod mennyi lenne? 20ezer, tudod mennyiért vettem. 4ezeré. Nem volt pofám alkudni.