utolsó (pizza) vacsora

Kavarog a tömeg az utcán. Én kis szállodánk kertjében pötyögök a laptomon, és hallgatom az evanesscence fallen című albumát. A Vera már fáradt volt, fenn alszik a szobánkba. A lányok a bazársoron sétálnak, hátha levadásznak valami olasz fiatal srácot, a feleségem szintén a bazársoron remélem más szándékkal. Bár lehet hogy akkor jobban járnék, mint avval, hogy a maradék pénzünket költi halomra. Megtelt a part, kezdődik a hétvége meg az idény. Reggel hatkor már elkezdődött a parti sétány kipakolódása. Jöttek kézművesnek tűnő árusok, értékesnek, és szépnek tűnő portékákkal, velük szemben a csillogó bazársor, köztük a fekete árusok a rengeteg gagyival. Ugyanazok akik még napközben a strandon árulták a napszemüveget, táskát, ruhát, nike cipőt, most világító szemű inkább makogó mint ugató kutyát, elemes tekeredő kígyót, oázó mászó babát stb... Ma már a strandon is ilyen afrikai, marakesi piaci hangulat kezdett eluralkodni. Az árusok egyre szemtelenebbek voltak. Eleinte még ha nem néztünk rájuk az is elég volt, de később már elzavarni sem tudtuk őket. Én voltam már régen nyaralni, vagy csak ilyen maradi vagyok hogy engem zavarnak ezek a dolgok? Vagy nem így kell nyaralni? Egy biztos a bringámat többet otthon nem hagyom... de legalább nincs több unalmas utibejegyzés.