Kutyák

Kicsit szomorú bejegyzést kell írjak, történt ugyanis, hogy apáméknak mindkét kutyáját megmérgezték. A 7 hónapos Tapit és anyját a 8 éves Betyárt is. Reggel már habzó szájjal feküdtek, az állatorvos diagnosztizálta, majd megelőzve a további szenvedést elaltatta őket. Én megértem, hogy több embert megijesztetek a kerítésnél, néha a szomszédokat nem hagyták aludni, de azért ez túlzás. Az emberek nem veszik figyelembe, hogy egy kutya a gazdájának, a családnak sokkal többet jelent, mint egy állat a kertben, Zsófi még beszélni nem tud, de az első mindig az volt, hogy megsímogatta őket, és ahogy pénteken este mondta neki, hogy holnap megyünk a papához, akkor csak annyit mondott: vauvau, jelezve, hogy ugye a kutyák...
Fanni, aki már nagyobb azonnal kereste, de elmondtuk neki, hogy kutyusok elmentek... nem nagyon értette, hiszen születése óta ott ugrált, aztán ugráltak körülötte.
Amióta hugomék is elköltöztek Pilisről a kutyák kiemelt szerepet kaptak a család életében, amit én csak részben értek meg, de elfogadok. Reggel apámat a kerítésig kisérték, este már várták. Autóink hangját már messziről megismerték és örülve vártak minket. Talán kerítésen keresztül ordas fenevadaknak látszottak, de kedves és gyerekszerető kutyák voltak.

Voltak.