2010. február 28., vasárnap

értelmetlen esték

Majdnem mindegyik az. Megcáfolandó ezt a mostani hétvégen volt kettő is ami viszont értelmessé sikeredett. Práczky barátommal a péntek estére készülve, már előre elhatalmasodott rajtunk az az érzés, hogy oké hogy egy-egy estét baráti körben eltöltünk, na de minden hétvégén kettőt az már sok. Öregek vagyunk mi már ehhez. Nehezen jött össze már a péntek is. Az utóbbi pár itthon töltött hét alatt, beszámolót beszámolóra halmozok. Már azt sem tudom kinek mit mondtam, pedig az néha lényeges lehet!!!! Van akinek meg még semmit. Szóval nem teljes felhőtlenségben készültem a hét végi megmérettetésre, mert mint tudjuk minden fiús buli, az egy férfias játék. Ott nincs kibúvás az ivás alól, és a megfelelő mennyiségű italhoz megfelelő zsírosságú étel elfogyasztása, az nem lehetőség hanem kötelesség. Ilyen indulással és számtalan csalódással telt el ez a két nap. A csalódások közül viszont szinte csak a kellemesek voltak. A késői pénteki kezdést, rögtön feledtette a csülkös, babos, és helyenként pacalos kemencében sült párolódott valami. Köszönet a készítőinek. Jegyezzék meg a receptet és ne akarjanak rajta holnapután változtatni, mert úgy volt jó, ahogy. A beszámoló itt elmaradt, bátor csajok viszont csatlakoztak hozzánk. Erotikus és kevésbé erotikus táncukkal emelték az est színvonalát. A zenét mi magunk szolgáltattuk. Ez a mi kissé túlzás, ha figyelembe veszem hogy én csak egy csörgővel, és diszperzites vödör aljának késsel verésével szálltam be a művészi alkotásokba. Tehát a fiús buli kipipálva. Nem gondoltam volna hogy ilyen jól fogom magam érezni. Na mondom, majd a szombat az már nem lesz jó. Az létezhetetlen hogy az is jó legyen. A három GRÁCIA akiknek mille gracia, (bár ezt lehet nem így kell írni) tajint meg mindenféle finomságot varázsolt a konyhánkban. Jelzem még mindig mosogatok és iszom a levét! Azért látványnak sem volt utolsó három ilyen gyöngy szemet serénkedni látnia a konyha pultnál. Férfi társaim irigykedjetek! Amúgy arabosan a teregető lavórunkban összegződött a főfogás, és ez nem azután történt meg, miután megettem hanem még előtte. És innen osztódott. A beszélgetésben is jól éreztem magam, bár kicsit meleg volt és izzadott a hónomalja (vagy ahogy a lányaim régen mondták:a hónodaljam). Tényleg G. Zsolt most ez neked akkor jó volt, avagy nem? Mert eztet nem bírtam kihámozni az írásodból. Tehát szerintem a beszélgetés, a kaják, a borok, meg az érzés is jó volt. Nem a hónaljizzadásérzés, hanem az általános. Köszönet mindenkinek aki a hétvégém széppétételében közreműködött tevőlegesen, vagy akár tétlenül is. Sőt azoknak is akik csak gondoltak rá.

8 megjegyzés:

  1. Jaj, mi az utolsó mondat kategóriájába tartozunk! Nagy-nagy-nagy szeretettel gondoltunk rátok, készülődtünk volna - de iszonyúan ledöntött mindkettőnket a három gyerek előzetes vírusa :-(((((((( Nagyon rossz volt és az orvost sem hívhattuk, mert tudtuk, hogy fontos dolga van! (Á & Gy)

    VálaszTörlés
  2. Nekem jó volt, jól éreztem magam, csak nagyon fáradt voltam. p_agnes kifogását sajnos nem áll módomban elfogadni, jó lett volna, ha eljöttök, már csak ti hiányoztatok. ;-)

    Engem nem zavart a hónod izzadása, inkább csak az egyém, de nem akartam levenni a pulóverem, mert egy vicces póló volt rajtam, a Trotters Independent Tradig Society (Tits :-)) és nem volt alkalomhoz illő. Pedig szép a logójuk. ;-)

    VálaszTörlés
  3. Azt a pólót megnéztük volna :-)))))))))

    VálaszTörlés
  4. Szerintem jó este volt. Lett volna kedvem italozni is egy kicsit (bor, kizárólag) valaki javasolta is, hogy aludjak itthon (mármint Anyuéknál), de hát nem lehetett.

    Nekem tetszett Edit "műsorvezetése" is, szükség is van valakire aki irányban tartja az egészet, de azt gondolom kicsit attól indult nehézkesebben a program, ha ez a kifejezés jó rá.

    VálaszTörlés
  5. OFAH - Only Fools And Horses, egy comedy volt a BBC-n, megboldogult fiatal koromban, amikor sokat jártam Angliában mindig ezt néztem. Nekik (a comedy-ben) volt ez a cégük, aztán kaptam ezt a pólót angol barátaimtól.

    VálaszTörlés
  6. only fools and horses - nem mondod, nem véletlenül kötegben álltak a videóid? :-)

    VálaszTörlés
  7. Laci nevében is szeretném megköszönni a szép estét, mindenki munkáját és jelenlétét,szerintünk jól sikerült.Személy szerint még mindig tudtam meg új dolgokat az úttal kapcsolatban és a videók is nagyon szórakoztatóak voltak.A főzés során örök barátságot kötöttem a római köménnyel és a sáfrányos szeklicével.Ezentúl,ha tajint készítek 40 főre, akkor természetesen csak velük, és lila polivinil lavórban,ősi berber leírás szerint.

    VálaszTörlés