2010. június 22., kedd

pisai ferdetorony

Na 4 nővel bejárni Olaszországot nem egyszerű dolog. De mára már egész jól összerázódott kis családunk. Ma jó turisták voltunk, és szépen városnéztünk. Először Luccába mentünk olasz illetőségű, pilisi ideiglenes lakhelyű Umbertó vezetésével. Mondta úgyis dolgozik 8tól, bekísér bennünket, meg idegenvezet is kicsit. Mondtuk nekünk is jó a kilenc órás indulás, és amikor 9.20kor hívtuk, hogy pár percet késünk, még akkor sem roppant össze. Lucca gyönyörű kis város, az időnk meg véges, úgyhogy csak mintegy 6 órát sikerült ott eltöltenünk, hogy még legalább 2 óránk maradjon Pisára. Na az a torony ahogy Fanni lányom mondta, tényleg nagyon ferde. Annyi ember van, hogy 2 napra előre kell megvenni a jegyet (na mondjuk ez kicsit túlzás, de így hétköznap 3-4 órás előjegyzésre lehet jegyet kapni), és az ára is elég borsos. A mi kis szegény pilisi hátrányos helyzetű családunknak mintegy 20ezer forintjába került volna, a 15 perces feljutásosbámészkodás. Még egyenes toronyba se, nem hogy ilyen összevissza ferdébe. Helyette fotózgattunk meg aludtunk a fűben. Minden ember készít egy-két olyan fotót, hogy beáll és kezével maga elé nyúl a semmibe, mintha támasztana valamit, aztán a fotográfus addig ügyeskedik, amíg nem tud olyan képet csinálni, mintha a tornyot támasztanád a kidőlés megelőzése végett. Ami kívülről nézve egy blőd, hülyeségnek tűnik, hogy valaki ott tájcsízik a fűben aki meg fotózza mondja még így még úgy, aztán együtt, nagyokat vihognak a képen. Az első 2000 embernél azt mondod ezek hülyék, de aztán mégis csak elkap a kíváncsiság, és te is csinálsz pár ilyen képet. Aztán mikor vínnyogva nézed vissza, felnézel és ugyanazt a megvető tekintetet látod az újonnan érkezők szemében, ami szerintem az enyémben is volt. Ezek meg mit bohóckodnak itt???? Ma volt az első nap, hogy nem ettünk se pizzát, se tésztát. Mondjuk nekem kicsit hiányzott... Vacsora a tengerpatron, köveken ülve, naplementét nézve. Toscanai zsemle, pármai sonka, paradicsom, sajtok... Színek és ízek kavalkádja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése